A Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club játékosával és csapatmenedzserével, Benedek Istvánnal beszélgetünk a közelgő bajnoki rajt előtt.

BUSC: Tekintsünk vissza egy kicsit az elmúlt szezonra. A vármegyei első osztályban újoncként
negyedik helyen végzett a csapat a bajnokságban, valamint kupadöntőt játszott. Hogyan
értékeled az első évet ebben a mezőnyben?
Benedek István: Abszolút pozitívan. Amikor a bajnokság kezdete előtt beszélgettünk, akkor nagyjából ezt a 4-8. helyet
lőttem be magunknak. Azt gondolom, hogy ezt előre mindenki aláírta volna. A kupadöntő igazából
csak a hab volt a tortán, ott akkor egy jobb csapattól kaptunk ki, megérdemelten nyert az Úrkút. Az,
hogy ott lehettünk az Ajkai Városi Stadionban, már önmagában bravúrnak és nagy élménynek
számított főleg a fiataloknak. Azokat a célokat, amiket kitűztünk, sikerült teljesíteni. Gondolok itt arra
is, hogy nagyon sok saját nevelésű fiatal kapott szerepet, ezen a jövőben sem szeretnénk változtatni.

BUSC: Gyimesi László személyében régi-új vezetőedző fogja irányítani a csapatot a következő
idényben. Milyen szempontokat mérlegeltetek az új tréner kiválasztásakor?
B. I: Gyimesi Lászlót és az ő futball múltját senkinek nem kell bemutatni, rendkívül komoly eredményeket
ért el labdarúgóként. Az egyik fő szempont a kiválasztáskor az volt, hogy az illetőnek legyen
futballpályán – mint játékos is – tapasztalata. A másik, ami mellette szólt mindenképpen az, hogy ő
már dolgozott a BUSC-nél, tudja, hogy miről szól ez a klub, mit szeretnénk itt megvalósítani, illetve a
klub filozófiájával is teljes mértékben tud azonosulni. Az sem titok, hogy azért nem volt egyszerű
folyamat, Makó Istvánnal folyamatosan egyeztettünk és szakemberek után kutattunk, míg ide
eljutottunk, de bizton állíthatom, hogy a legjobb döntést hoztuk meg.

BUSC: Milyen változások vannak a keretben? Hogy érzed, erősödött-e a csapat? Várható még
játékosmozgás?
B. I: Ahogy említettem, nagyon elégedettek voltunk az elmúlt szezonnal. A munkánk egyik pillére a
folyamatos fejlődés igénye, stabil háttért építve, fiatalokat is helyzetbe hozva. Szerintünk szükség van
egyfajta állandóságra a felnőtt keretnél is, az építkezésünk alapja a megfelelő közösség kialakítása.
Nem volt tehát népvándorlás a keretnél, ez nem is a mi utunk lenne. Ezért olyan játékosok érkeztek a
keretbe, akik szintén megfelelnek azoknak a kritériumoknak mind emberileg, mind szakmailag, amit mi
szeretnénk képviselni. Babos Barna Almádiból érkezett, füredi kötődésű fiatalember. Nagyon jó
képességű játékos, fiatal kora ellenére játszott magasabb osztályban is, vele mindenképpen
erősödtünk. Király Dávid a bajnoktól jött hozzánk, őt ebben az osztályban egy kiemelkedő játékosnak
tartom. Nagy Ákos szintén Úrkútról csatlakozik, ő nagyszülei révén is kötődik a városhoz, valamint a
pályán is sokat fog nekünk segíteni. Szűcs Olivér középiskolás koráig a BUSC-ben nevelkedett, amit
követően évekig a Szombathelyi Haladás utánpótlásában pallérozódott, neki sem lesz ismeretlen a
füredi közeg. Összességében tehát olyan helyi és térségi kötődésű fiatal játékosokat sikerült idehozni,
akik minőségben mindenképpen előrelépést jelentenek, ami mellett másban is példát mutathatnak az
utánpótlásunkban nevelkedőknek, hiszen közülük hárman is egyetemisták jelenleg. A keret egyébként
ilyen szempontból rajtuk kívül szinte változatlan tudott maradni, tehát távozók nem voltak, egyedül
Szűcs Levente nem tud valószínűleg a keret tagja lenni iskolai elfoglaltságok miatt, valamint a két
Veszprémből kölcsönvett játékos Schőnig Vince és Kovács Soma szerencsére olyan jól teljesítettek
nálunk, hogy Pető Tamás számít is rájuk a VFC-nél. Rajtuk kívül mindenki maradt, ez is azt mutatja,
hogy egy jó közösséget sikerült létrehozni. Remélem, hogy az említett előrelépés a tabellán is
megmutatkozik majd.

BUSC: Beszéljünk egy kicsit a Te szerepedről. Tavaly még játékosként is hasznos tagja voltál a
csapatnak. Hány szezont érzel még magadban a pályán?
B. I: Nagy Danival tavaly azt mondtuk, mint rangidősek, hogy egy szezont még mindenképpen
végigcsinálunk, aztán megnézzük, hogy teljesítettünk, mennyire tudtunk segíteni. Hála Istennek jól
sikerült az év, és Makó Istvánék is szerették volna, ha még egy szezont bevállalunk mindketten.
Úgyhogy jelenleg azt tudom mondani, hogy idén még biztosan rendelkezésre állunk. Ebben a korban
azt gondolom, hogy bőven elég egy idényre előre tervezni. Szeretek edzeni, imádok játszani, remélem
idén is tudunk segíteni a srácoknak. Ha sikerülne egy rendkívül szép eredményt elérni a csapattal,
akkor lehet, hogy az lenne egy méltó lezárása az életem ezen részének.