A helyi labdarúgás meghatározó alakjával, a Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club új csapatmenedzserével – és egyben játékosként egyesületünkben utolsó szezonjára készülő futballistájával – Benedek Istvánnal beszélgettünk. „A Füredi Tizes” őszintén vallott egy ígéretesen induló pályafutásról, hibákról, szakmai sikerekről, példamutatásról, célkitűzésekről.
Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club: Hogyan jött a megkeresés, hogy csatlakozz hozzánk?
Benedek István: Ifjabb Makó István, a BUSC ügyvezető elnöke keresett meg telefonon, akivel meglehetősen régi az ismeretségünk, ugyanis egy iskolába jártunk. Édesapja, aki szintén a klubnál dolgozik edzőként, gyerekkoromban az első trénereim egyike volt, így abszolút megvolt a kötődés. István vázolta a projektet, amit rendkívül szimpatikusnak találtam. Rövid gondolkozási időt kértem, majd egymás kezébe csaptunk.
BUSC: Milyen szempontokat kellett mérlegelned a döntésed meghozatalakor?
B.I: Csapatmenedzserként és játékosként is számítanak rám a klubnál. Ez utóbbi okozott némi fejtörést, mivel szerettem volna már szögre akasztani a stoplist, de úgy gondoltam, hogy újra füredi színekben játszani még egy évet szép búcsú lenne.
BUSC: A csapatmenedzser nem egy szokványos poszt a megyei első osztályban. Mesélj kicsit erről a szerepedről!
B. I: Alapvetően ez egy utánpótlásegyesület, ezért jött létre, ez a fő cél. Tavaly indítottak először felnőttcsapatot, viszont mind a klubvezetők, mind az edzők az utánpótlásban voltak jártasak, ezért kellett egy ember, aki ismeri a helyi viszonyokat; a megye I-et, a későbbiekben esetleg az NB3-as futballt. Az én feladatom abból áll, hogy az edzői stábbal egyeztetve olyan játékosokat tudjunk idehozni, és olyan keretet tudjunk kialakítani, ami megfelel annak az irányvonalnak, amit itt kitűztünk. Próbálok olyan rutinos, akár magasabb osztálybeli tapasztalattal rendelkező játékosokat Balatonfüredre csábítani, akikre felnézhetnek a fiatalok és akik példaként tudnak szolgálni előttük a pályán és azon kívül egyaránt.
BUSC: Térjünk vissza kicsit játékospályafutásodra. Megfordultál a Fehérvár és a Vasas utánpótláscsapataiban, előbbinek csapatkapitánya is voltál. Felnőttszinten NB3-as csapatoknál, majd megyeiben léptél pályára. Van benned hiányérzet, ha visszatekintesz a karrieredre?
B. I: Nehéz kérdés. Visszatekintve abszolút nem vagyok elégedett a játékospályafutásommal, azt gondolom, hogy ebben sokkal több volt, ennek nagyon jól tudom az okait, nagyon sok volt csapattársam játszott NB I-ben, akár válogatottban is. Lehet hiányérzetem ezzel kapcsolatban, de úgy gondolom, hogy az élet más területein elért sikereim kárpótoltak engem. Amíg egykori barátaim a futballból most kifele jövet kezdik el felépíteni életüket, addig azt gondolom, hogy ennyi idős koromra én ezt megtettem. Sokkal több lehetett volna benne, de bánkódni abszolút nem bánkódom.
BUSC: Min múlott, hogy nem lehet több?
B. I: Futballista berkekben történetekből mindenkinek rengeteg van. Mindenki meg tudja magyarázni, hogy ő miért nem lett világsztár. Ugyanakkor a Videotonban csapatkapitány tudtam lenni, eggyel idősebb korosztályban játszottam, a góllövőlistán rendre az első kettőben/háromban voltam, azt gondolom volt realitása egy nagyobb ívű labdarúgói pályafutásnak – edzőim is így vélték. Történt egy szerencsétlen sérülés is, amiből nem tudtam visszajönni, illetve ezzel egyidejűleg másra került a fókusz, de ezt a témát nem szeretném tovább feszegetni, mert mentegetőzésnek hangozhat. Nem keresek kifogásokat: az, hogy ebben ennyi volt, 90%-ban az én hibám.
BUSC: De nem bánod, hogy így alakult.
B. I: Utólag nem, de azért amikor a legjobb barátaim bajnoki címet ünnepeltek Fehérváron, akkor persze, hogy ott volt az emberben, hogy de jó lett volna ezt átélni. Irigység soha nem volt bennem, őszintén örültem az ő sikereiknek, végig ott voltunk egymás mellett. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lett volna jó mondjuk válogatott mezben himnuszt énekelni, de összességében örülök, hogy így alakult az életem, nem cserélném el.
BUSC: Térjünk vissza a jelenhez. Milyen teljesítményt vársz el magadtól a pályán utolsó szezonodban?
B. I: Fizikálisan kell olyan állapotban lennem, hogy a csapat hasznára tudjak lenni. Remélem, hogy a sérülések elkerülnek, mert az utóbbi időben ezzel meglehetősen sokat szenvedtem. Szeretnék jó helyezést elérni a fiúkkal, valamint segíteni a fiataloknak. Csatárként természetesen a góljaim is minősítenek, ezért örülnék, ha ebben is vezére lehetnék a csapatnak. Remélem, hogy nem úgy kiabálnak majd le a pályáról, hanem ha befejezem, akkor inkább azt mondják majd: hogy „de kár, hogy a Pista nem játszott még egy évet!”
BUSC: Játsszunk el a következő gondolattal. Első opció: jó formában végigjátszod az idényt, gólokkal segítve a csapatot, ami végén harmadikak lesztek a bajnokságban. Második verzió: ne adj’ Isten megsérülsz az első fordulóban, kidőlsz a szezon hátralevő részére, de a csapat friss feljutóként egyből aranyat ünnepelhet az év végén. Melyiket választod?
B. I: Nem is kérdés: a másodikat. A karrierem ezen szakaszában már sokkal fontosabb számomra a csapatérdek, mint az egyéni szempontok.
BUSC: Mik a célkitűzések az idei szezonra?
B. I: Konkrét elvárást nem szeretnék támasztani a srácok elé, nagyon fiatal csapatról van szó, sok játékosnak ez lesz az első felnőttszezonja, de nagyon soknak megye I-ben biztos, hogy az első. Vannak magasabb osztályt megjárt játékosaink is, a mezőny első felében szeretnénk végezni. Ezzel már elégedett lennék. Hogy ez az első 8, első 4, netán dobogós helyezésre lesz elég, ezt majd az idő eldönti. Nekünk is nagy visszajelzés lesz, mert mi sem tudjuk, hogy azok a játékosok, akiknek ez az első felnőtt szezonjuk – és akiket ugyan látunk edzéseken – hogyan fognak teljesíteni éles meccseken. Bízunk benne, hogy abszolút pozitívan fogunk csalódni.
(BUSC Média)