Rendhagyó módon, a szeptember 8-án 65. születésnapját ünneplő Gyimesi László köszöntésével és búcsúztatásával kezdődött felnőtt csapatunk bajnokija Arácson. A Budapest Honvéd és magyar válogatott egykori kiválósága az elmúlt években Balatonfüreden élt és dolgozott. Edzője volt klubunk U 14-es, U 19-es csapatainak, az előző évadban, klubtörténelmet írva, a BUSC első „felnőtt” idényében feljutó helyre vezette fiatal együttesünk. A meccs felvezetéseként, egyesületünk nevében, Glázer Róbert búcsúzott a napokban nyugdíjba vonuló kollégánktól.

A találkozó egy életerős és veszélyes balatonfűzfői lövéssel kezdődött, azonban Mocher Dávid – a tavalyi formáját idézve – bravúrral hárított. Ezt követően azonban a BUSC akarata érvényesület a mezőnyben. A 14. percben Nagy Dániel verte meg védőjét a jobb oldalon, a középre továbbított labdájából pedig, az első bajnoki találatát jegyző, fiatal középpályásunk, Hideghéti Mátyás volt eredményes 13 méterről. (1-0).

A vezetés megszerzése után a Várpalotáról ismerős forgatókönyv szerint zajlottak az események az arácsi centrumban: csapatunk többször is a vendégek védelme mögé került, azonban a befejezéseknél hiányzott az összpontosítás…

Második gólunkra a 67.percig kellett várnunk, amikor Szűcs Levente egy labdaszerzést követően egymaga iramodott meg a fűzfői kapu irányába, és 15 méterről a bal kapufa mellé helyezett. (2-0.)

Győzelmünket végül az addig az előkészítésekben jeleskedő Nagy Dániel biztosította be a 88.percben, a jobb szélről indulva, látványos cseleket követően, 12 méterről a léc alá emelt. (3-0).

A találkozó után, a szakmai stáb nevében, id. Makó István értékelt röviden honlapunknak.

„Természetesen örülünk az újabb győzelmünknek, az előzetes várakozásainkat felülmúlja az első négy forduló mérlege. Azonban fontos reálisan látni a helyzetünket, rengeteg tennivalónk van a következőkben is ahhoz, hogy stabilizáljuk a helyzetünket. A Fűzfő elleni találkozó kapcsán egyértelmű pozitívum, hogy kapott gól nélkül hoztuk a mérkőzést, ami mellett ezúttal is számtalan gólhelyzetet alakítottunk ki. Figyelmeztető számunkra, hogy a lehetőségeink nagy részével ismét nem tudtunk élni, és ha a bajnokság legerősebb csapataival is szeretnénk felvenni a versenyt, akkor ezen mindenképp változtatnunk kell. A találkozó krónikájához tartozik az is, hogy Karli Ádám személyében egy újabb saját nevelésű fiatal mutatkozhatott be a kiírásban.”

BUSC–Fűzfői AK
3-0 (1-0)
Balatonfüred. Jv.: Nagy J. Balatonfüredi USC: Mocher – Knausz, Szente (Kovácsfi), Hideghéti (Karli), Török, Koltai, Radács, Poráczki, Szücs, Nagy D., Takács (Cser).
Fűzfői AK: Lehr – Horváth A., Molnár K., Babai, László, Füle, Parrag (Katus), Kovács L., Müller, Szentmártoni, Molnár G. (Bévárdi).
Gólszerzők: Nagy D., Szücs, Hideghéti.

(BUSC Média)