Az U 11-es együttesünk az egyik legnagyobb létszámú és legtöbbször foglalkoztatott csoportja volt 2021/22-es idénynek. Az évadot Bóta Csaba vezetőedző értékelte röviden.

”2021. augusztusában kezdtük el az edzéseket, akkor még kis létszámmal. Az iskolaidőszakra többen lettünk, a tavaszra már 26-28 fős létszámmal tartottuk foglalkozásokat. A játékosok között jelentős tudásbeli különbségek voltak, ezért próbáltam az edzéseket úgy megszervezni, hogy mindenkinek legyen fejlődési lehetősége.
A korosztályos képzési célokat négyhetes ciklusokra bontott edzéstervek alapján próbáltuk megvalósítani az idényben.
A csoportjaink a Bozsik Egyesületi Program eseményein vettek részt, szám szerint 16 régiós, 10 körzeti tornán. A régiós versenyeken a 2011-2012-es születésű játékosok jutottak lehetőséghez, kiegészülve a körzetünkből kiválasztott gyerekekkel.
A körzeti Bozsik-tornákon a 2012-2013-ban született játékosaink mutathatták be tudásukat.
Kéthetente csütörtökön tartottunk a körzeti válogatott foglalkozásokat, amelyeken 16-18 játékos vett részt. Jó iramú, színvonalas edzéseket tudtunk tartani Laurinyecz Ákossal.
Az évzáró esemény a Körzetközpont Válogatottak tornája volt Veszprémben június elsején. Ezen a versenyen hat csapat vett részt, az öt körzetközpont válogatott kiegészülve egy tehetség központ csapattal. Pozitív visszacsatolás számomra, hogy a megmérettetést követően négy játékosunk is meghívást kapott a tehetségközponti edzőtáborba.
(BUSC Média)