A nem várt magyarpolányi vereséget követően, a jó erőkből álló, szervezett futballt játszó Ajka várt Koltai Tiborékra a Balatonarácsi Utánpótlás Centrumban.
BUSC-Ajka Kristály 1-0 ( 1-0 )
Balatonarács, 150 néző. Vezette: Molnár K. Balatonfüredi USC: Filipánics – Simon, Tarnai, Török, Szücs O., Babos (Kovácsfi), Radács, Takács, Juhász (Poráczki), Pataki (Drahovszky), Koltai. Ajka Kristály: Bognár – Puskás (Vajda), Szabados, Rohály, Modory, Ambrus, Magyar, Grőber (Bíró), Bakó, Rédling, Lajtos.
Gólszerző: Babos.
Lendületesen kezdtek az ajkaiak, az első 10 percben a helyi fiatalok alig jöttek ki a saját térfelükről. Aztán felbátorodott a BUSC, és a 15. percben Juhász jobb alsó sarokba tartó lövését bravúrral tornázta ki Bognár. A félidő közepén Radács kétszer egymás után bemutatta, hogyan kell ziccerekből a jobb alsó sarok mellé helyezni a labdát. A 32. percben Koltai ívelése a felső lécen csattant. Később az ajkai Grőber is megmutatta, hogy ő is tud kapussal szemben állva kapu mellé lőni.
A 45. percben lestaktikát gyakorolt az Kristály-védelem, de többen is beragadtak. Ezt használta ki a jó ütemben kilépő Babos, aki 8 méterről laposan lőtt a hálóba, 1-0.
Fordulás után is folytatódott a jó iramú küzdelem. A mérkőzés legszebb pillanatát a 83. percben láthatták az érdeklődők, mikor is egy jobb oldali beívelést Tarnai a kapunak háttal, a levegőben úszva, ollózva lőtte kapura, de Bognár óriási bravúrral kiütötte a jobb felső sarokba tartó labdát.
Miközben a vendégek mindent megtettek az egyenlítésért, a füredi kontrák is veszélyesek voltak. A 88. percben Koltai egyedül lépett ki, már a kapust is kicselezte, de kisodródva, jobbról a bal kapufát lőtte telibe.
A több helyzetet kidolgozó füredi fiatalok megérdemelten győztek.
Jók: Filipánics, Simon, Tarnai, Takács, Babos, Koltai, ill. Bognár, Ambrus, Vajda, Modory.
(BUSC Média/Burka Tibor)