Az elmúlt napokban a székesfehérvári Bory általános iskola tornatermében folytatódtak a regionális bajnokság U12-es korosztályának küzdelmei. A fordulóról Gönczöl László szakágvezető számolt be oldalunknak.
„Két nagyszerűgyőzelmet arattunk a hétvégén Székesfehérváron, ahol előbb a Dávid Kornél Akadémiát 35:20- , majd a Siófok csapatát 32:23 arányban győztük le! A gyerekek teljesítményét, érdemeit emeli ki az is, hogy mindössze 9 fővel, azaz cserejátékosok nélkül léptünk pályára.
Az első mérkőzés egy kicsit gyengébb játékot hozott. Szokatlan volt a pálya kisebb mérete, nem tudtuk a csapatunk gyors embereinek hatékonyságát kihasználni. A betömörülten védekező ellenfelünk ellen nehezen találtuk az ellenszert, ám ennek ellenére végig vezetve sikerült nyerni.
A Siófok elleni összecsapás pikantériáját az adta, hogy az elmúlt fordulóban egy pontos vereséget szenvedtünk el tőlük hazai pályán.
Sikerült ezúttal revansot vennünk! Kiváló mérkőzésen, hatalmas taktikai harc zajlott a pályán, ahol ezúttal a kreatívabban, pontosabban játszó balatonfüredi csapat diadalmaskodott.”
(BUSC Média)