A különféle bajnoki rendszerenkben és a Bozsik Egyesületi Program rendezvényeinek keretében, Balatonfüredet és klubunkat képviselve, több csoportunk is megmutathatta tudását az elmúlt időszakban. Az U 7-es és U 9-es korcsoportjaink Arácson és Veszprémben vettek részt fesztivál rendezvényeken, U 11-ünk regionális tornán szerepelt, U 12 és U 13 együtteseink a Pápával mérkőztek meg. U 16-unk Péten fogadta az éllovas Tatabányát, míg a megyei kiírásban a Gyulafirátótot az alsóörsi sporttelepen. U 14-es csapatunk ezúttal az Ősivel meccselt.. Híreink között ezúttal az május 15 – 21. közötti eseményekről beszélgettünk korcsoportos edzőinkkel. 

U 16 regionális bajnokság – Takács László

Elég balszerencsésen kezdtük a mérkőzést. Az 5. percben – sérülés következtében – elvesztettük az egyik kulcsjátékosunkat, amit követően egyéni hibáinkat könyörtelenül kihasználva 2:0-ra ellépett a Tatabánya. Nekünk is voltak helyzeteink, de rendre kihagytuk őket. Azon kívül, hogy a cseréim közül 3 játékos jól szállt be semmi pozitívumot nem tudok kiemelni. A Tatabánya a játék minden fázisában fölénk nőt. Gratulálok nekik a bajnoki címhez!

Jegyzőkönyv itt.

U 16 megyei bajnokság – Koltai Tibor

Egy olyan mérkőzés után, melyet a 60. percben 27 gólos különbségnél lefújnak, ott, sajnos, semmilyen szakmai értékelést nem lehet tenni. Pozitívum, hogy komolyan vettük a meccset. Gratulálok a srácoknak!

Jegyzőkönyv itt.

U 19 regionális bajnokság – Bene Dániel

Az egész évünket jellemző jellemző mérkőzés szituációk ismétlődtek meg ezúttal: kihagyott helyzeteksokasága, óriási egyéni védelmi hibák. Ezen kívül akadnak 20-25 perces kimondottan jó időszakok is, de a vége ezúttal vereség volt.

Jegyzőkönyv itt.

U 14 megyei bajnokság – id. Makó István

A mai mérkőzésen megilletődötten játszottunk, támadóink nem mertek párharcokat vállalni az ellenfelünk védőivel, ami mellett többször is hatalmas gólszerzési lehetőségeket puskáztunk el.

Jegyzőkönyv itt.

U 11 regionális Bozsik-torna – Bóta Csaba

A gyerekek bátran vállalták az egyéni párharcokat. Tudatos mozgást lehetett látni 2-3 játékos együttműködésében. Amennyiben nem volt lehetőség a támadás építésére, mert az ellenfél letámadott bennünket, bátran bevontuk a kapusunkat a játékba és onnan újra indítottuk a támadásépítést. Ellenfeleink labdakihozatalát sokszor sikeresen megakadályoztuk. Megfelelően szűkítettük a területet a labda körűl.  Kimondottan színvonalas mérkőzéseket játszottunk, ami a gyerekek fejlődését szolgálta.

U 6-7, Bozsik Egyesületi Program – Kiss Miklós

A tehetségközpontban megrendezett első mérkőzésen a Veszprém tőlünk jobban játszó csapatától kaptunk ki. A balatonalmádi, pápai, tapolcai és még egy veszprémi csapat ellen már magunkra találtunk és gólokkal győztünk ellenük. A játék minden elemét megfelelően hajtották végre játékosaink. Szép gólokat lőttünk. Bátran cseleztek vállalták be az 1:1 sőt az 1:2 elleni játékot is. Az átadásokat és átvételeket még többet kell gyakorolni. Jó érezték magukat a gyerekek, tetszett nekik a rendezvény.

U 12 – regionális bajnokság – Kovács Viktor

A héten az egyéni támadójátékot gyakoroltuk a pálya különböző részein, így elsősorban a tanultak alkalmazását kértem a játékosaimtól. Azt biztosan állíthatom, hogy a tavaszi szezon legjobb ellenfelével játszottunk. Az első pillanattól kezdve óriási intenzitással vetette be magát mindkét csapat a mérkőzésbe. Itt valóban leszűkűlt térben és időben kellett jó döntéseket hozni. Minden játékosomnak a legtöbbet kellett kihoznia magából ezen a találkozón. A hazai csapat szerezte meg a vezetést, majd a második gólt is ők rúgták. Ám ez nem vette el a kedvünket és két szép góllal egalizáltunk. Az utolsó negyedben újra nagy nyomás alá került a kapunk, de bírtuk ezt a terhet és már nem született több gól. Azt gondolom, a végén mi örültünk jobban a döntetlennek.

Jegyzőkönyv itt.

U 13 – regionális bajnokság – Kovács Viktor

Alapvetően két hasonló játékerőből álló csapat találkozott egymással. Egyedül az ellenfél serdült centerének támadójátékát nem tudtuk hatékonyan megakadályozni. Az első két gólt a Pápa lőtte, de ezek után vissza tudtunk jönni a meccsbe két szép találattal, majd a továbbiakban is sikerült huzamosabb ideig az ellenfél térfelén birtokolni a labdát és sok helyzetet kialakítani. Ám a harmadik gólt mégis a Pápa rúgta, majd ezek után még kettőt. A sok kapott gól ellenére nagyon pozitív a véleményem a mutatott játékkal kapcsolatban. Újra képesek voltunk labdát birtokolni az ellenfél térfelén és azokból helyzeteket kialakítani. Továbbá sok labdát szereztünk a támadó térfélen, melyek utáni gyors befejezés még fejlesztendő terület.

Jegyzőkönyv itt.

(BUSC Média)