10 km az aszfalton, 60 km a nyeregben, majd újabb 10 km futás várt klubunk versenyzőjére a május 14-én, Tabon megrendezett Középtávú Duatlon Országos Bajnokságon. A somogyi településen és környékén lebonyolított viadal füredi sikert hozott: a BUSC tehetséges atlétája abszolút kategóriájában második, míg korcsoportjában elsőséget szerzett. Gergővel a versenyt követően beszélgettünk.
„Az OB körülményeit alapvetően meghatározta az időjárás, azon belül is a tartós, jelentős mennyiségű eső, amiből mindenkinek jutott bőven. A középtávú duatlon számok már jóval testhezállóbbak számomra, mint a rövidebb sprintek, ezúttal főként a kerékpáros szakaszom sikerült jól, ami alatt jócskán tudtam faragni abból a hátrányomból, amit a depózás, tehát a futás és a bringázás közötti váltásban hoztam össze. Előbbi egyébként a településen belül zajlott, 4×2500 méter volt a táv, a kerékpár esetében Tab és Lulla között, 4×15 km-t ment a mezőny, jelentős szintkülönbséggel. Erős versenytársaim voltak a viadalon, ezért is értékes számomra az elért helyezésem.”
                                                                                                                                                                                                              (BUSC Média)