Három győzelmet követően, jó formában várta felnőtt csapatunk a alsóházhoz tartozó, Gyulafirátót elleni bajnokit az Arácsi Utánpótlás Centrumban.

A mérkőzés kezdőrúgását Magyar Miklós, az 1960-as évek kiváló füredi játékosa, egykori hajógyári igazgató, szponzor és szakosztályvezető végezte el. Klubunknál lassan hagyomány, hogy a hazai bajnoki mérkőzések kezdőrúgásait egykori kiváló füredi labdarúgó legendák végzik el.

Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen az első félidőben a füredi fiatalok nem tudtak mit kezdeni a rátóti retesszel. Fordulás után az 54. percben megtört a jég, Bene Dániel nagyszerű cselekkel rázta le védőjét a jobb oldalon, majd nagyszerűen tálalt a középen érkező Koltai Tibor elé, aki 12 méterről a kapu jobb oldalába pörgetett. (1-0.) A 64. percben Benedek István 17 méteres szabadrúgása egy vendég védőn megpattanva a juttott a hálóba. (2-0.) A 71. percben Bene a bal oldalról cselezett középre majd 25 méterről bombagólt ragasztott a kapu jobb oldalába. (3-0.) A 76. percben Bene kiváló ütemű beadásába a menteni igyekvő Vaczola fejelt bele, ám labdája védhetetlenül csapódott a vendégek saját kapujába. (4-0.) A 84. percben Radács Bálint könnyelműsége s szabálytalan szerelése után büntetőből szépített a Rátót. (4-1.) A 89. percben Hideghéti Mátyás egy nagyszerű ütemű mélységi passzal ugratta ki Koltait, aki a kiinduló kapus bal lába mellett a kapuba helyezett. (5-1).

Laurinyecz Ákos értékelő nyilatkozata:
„A mostani mérkőzés előtt azt kértük a csapattól, hogy ne essünk újra abba a hibába, amit Tapolcán elkövettünk! Tanultunk az előzőkből, és ez is hozzájárult a magabiztos hétvégi győzelmünkhöz. ”

BUSC–Gyulafirátót 5-1 (0-0)

Balatonfüred, 150 néző. Jv.: Magyar Á. Balatonfüredi USC: Filipánics – Knausz, Szente, Boda (Karli), Koltai, Radács, Kovácsfi (Hideghéti), Poráczki, Szücs (Bene), Cser, Benedek.

Gyulafirátót SE: Gyurmánczi – Balta N., Vörös, Vaczola, Beke (Halász), Varga D. (Gulyás), Balta G. (Mtewele), Kövesi, Veszprémi (Viszt), Vajda (Solymosi), Stein. Edző: Lénárt József.

Gólszerzők: Koltai (2), Bene, Benedek, Vaczola (öngól), ill. Balta G.

(Burka Tibor, BUSC Média)