Kedvező előjelekkel, az Almádi ellen jó játékkal megszerzett győzelemmel készülhetett csapatunk a Sümeg elleni idegenbeli találkozóra. Az őszi találkozó ismeretében egy szervezetten védekező, kontrajátékra építő vendéglátó együttesre számíthatott Laurinyecz Ákos és Makó István együttese.

A 6. percben nagy jó ütemű keresztpasszát a támadással felfutó Bene adta középre, az érkező Kovács lövését bravúrral hárította a hazai kapus. A 8. percben Nagy beadasara Benedek érkezett középen, fejese csupán centikkel kerülte el a jobb kapufát. A 13. percben az előretörő Schőnig ugratta ki Kovácsot, aki Koltai elé passzolt, támadónk 17 méteres lövése azonban fölé szállt. A 18. percben csapatunk egy szögletet követően veszélyeztetett: Nagy szögletere Szente érkezett, fejese azonban a kapu mellett hagyta el a játékteret. A 20. percben Koltai továbbította a labdát a támadást kísárő védőnk, Schőnig Vince elé, aki a 16-oson belülre törve, a léc fölé lőtt nagy erővel. A 25. percben egy látványos Nagy-Benedek kényszerítő után utóbbi vállalkozott lövésre 17 méterről, csatárunk csupán néhány centit hibázott.  A 32. percben a nagy kedvvel játsző Benedek két védőt kicselezve alakított ki helyzetet a sümegi 16-os előtt, lövése a léc felett hagyta el a játékteret. A 39. percben Radács egy labdaszerzést követően váratlanul lövésre szánta el magát a hazai kaputól 27 méterre, bombája védhetetlenül csapódott a jobb felsőbe. (0-1.) A 40. percben Bene passzát követően Koltai fordult le a védőjéről, ami után 13 méterről a bal alsó sarokba lőtt. (0-2.)

Az 50. percben Benedek ugratta ki Koltait, aki kisodródva a kapusba lőtt 5 méterről. Az 56. percben Koltai védőjét lerázva, kisodródott szögből, a 16-os sarkából a hosszúba tekert. (0-3.) A 60. percben Radács mélységi passzával Nagy tört be a bünetetőterületen belülre, lövését azonban bravúrral hárította a sümegi portás. A 62. percben Kovács bal oldali szabadrúgását, Schőnig fejelte vissza, a kiválóan érkező Benedek pedig a kapu közepébe helyezett. (0-4.) A 77. percben Hideghéti-Koltai kényszerítő után utóbbi lőtt 18-ról, a kapus lövését a hazaiak kapusa bravúrral tolta a léc fölé. A 79. perben Filipánics mutatott be egy látványos védést: egy 28 méteres sümegi szabadrúgást látványos mozdulattal hárította.  A 90. percben Poráczki előbb finom bokamozdulattal csapta be védőjét, majd okosan a kapu bal oldalába csavart, lezárva ezzel a mérkőzést.  (0-5.)

A találkozót követően Laurinyecz Ákos értékelt honlapunknak.

„Játékunk elmúlt heti minőségét ugyan nem tudtuk megismételni, azonban – főként néhány egészen kiváló egyéni teljesítménynek köszenhetően – megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Az eredménytől függetlenül dícséret illeti az ellenfelünket, akik mindvégig fegyelmezetten védekeztek. A három pont megszerzése mellett számunkra legalább akkora öröm, hogy Simon Dániel és Takács Gergő személyében két ifjúsági korú játékosunk is bemutatkozhatott a felnőttek között.”

Sümeg VSE–BUSC 0-5 (0-2)

Sümeg, 100 néző. Jv.: Kocsis A. Sümeg VSE: Kovács B. (Szakonyi) – Bencze, Márkus, Varga T., Nimsz, Varga G., Sabjanics, Reicz, Rédei, Novák (Tüttő), Görhes.

Balatonfüredi USC: Filipánics – Szente (Takács G.), Benedek, Török (Cser), Koltai, Radács, Kovács S., Takács L. (Poráczki), Bene (Simon), Nagy D. (Hideghéti), Schőnig.

Gólszerzők: Koltai (2), Poráczki, Benedek, Radács.

(BUSC Média, kép: vehir.hu)