Hazai környezetben, szépszámú közönség előtt kezdték meg szereplésüket kosárlabdázóink az U 12 korosztályú regionális bajnokságban. A minitornát követően Gönczöl László vezetőedzővel beszélgettünk.

„Izgalmas mérkőzésekkel kezdtük meg szereplésünket az országos U12-es kosárlabda bajnokságban. Már az első összecsapás presztízs értékű volt, hiszen az ellen a veszprémi csapat ellen kezdtünk, ahová két játékosunk átigazolt a szezon elején. Magabiztos játékkal sikerült nagyarányú győzelmet aratnunk úgy, hogy az egyik legeredményesebb játékosunkat nélkülözni kellett betegség miatt.

A torna jellegű lebonyolításnak köszönhetően a döntőbe kerültünk, ahol a Siófok együttesét kaptuk ellenfélül. Az első két negyedben nem sikerült fogást találni az egyénileg jobb képességű játékosokat felvonultató somogyiakon. A harmadik negyedben  – mindent egy lapra feltéve – változtattam a csapat összetételén, és a 14 pontos hátrányt 8 perc alatt sikerült 4 pontos előnyre váltani! A negyedik negyed fej-fej melletti küzdelmet hozott. Kissé feszült hangulatban fejeződött be az végsőkig kiélezett összecsapás, ahol az utolsó másodpercekig nyílt volt a küzdelem a győzelemért. Az eredményeknek köszönhetően a következő fordulót egy csoporttal feljebb folytathatjuk, ahol a Dávid Kornél Akadémia egyik csapata vár ránk. Hatalmas dicséret csapatunk tagjainak!”

Eredmények:

BUSC – VESC U12 45 – 20

BUSC – Kosársuli 8600 Kft 43 – 44

 

(BUSC Média)