A napokban véget értek a Dunántúli Vízilabda Liga “Gyermek” korosztályos bajnokságának küzdelmei, így egyesületünk csapatának az idénye is. Az utolsó fordulót és a szezon tapasztalatait Pfaff Péter vezetőedző értékelte.“Az utolsó játéknapon Dunaújvárosba utaztunk, ahol az ESMTK és a házigazdák ellen vettük fel a küzdelmet. Elsőként a fővárosiakkal mértük össze a tudásunk. Ellenfelünk végig vezetett a találkozón, és mi nagyon nem találtuk a játékunkat. Próbáltunk kapaszkodni, de ezúttal ellenfelünk jobbnak bizonyult és megérdemelten nyert. ESMTK : BUSC 14:7. Egy óra pihenő után következett  a DFVE csapata. Itt már sokkal jobban kezdtünk. 3:0-ra el is húztunk még az első negyedben. Azonban az erőnk nem tartott ki. Kiütközött, hogy két tétmeccset ilyen rövid kerettel nem tudunk stabil teljesítménnyel hozni. Elfáradtunk. Hiába voltunk nagyon közel ellenfelünkhöz az utolsó negyedet már nem bírtuk. Sorra jöttek a leúszások és bekapott gólok. Ekkor már több nagyon fiatal játékos is kapott lehetőséget, akiknek a fejlődését viszont segítik az ilyen típusú mérkőzések. DFVE- BUSC 22:12. Összegezve a teljes idényt, nagyon vegyes érzelmeim vannak. Sikerült megvernünk a tavalyi bajnok Győrt. A végső sikerre esélyes Fehérvár ellen is álltuk a sarat, az alapszakaszban csak hajszálon múlt, hogy nem jutottunk a be legjobb hat együttest felvonultató felsőházba. Az összetett 11. helyezésünk teljesen reális ebben a mezőnyben. Hiába szorongattuk a nagyobb klubokat, a rövidebb kispadunk miatt nem tudtuk sokszor tartani a lépést velük. Ellenfeleink sorcseréivel szemben mi minimálisan tudtunk forogni, pihentetni. Ám mindent egybevetve, tanulságos, szép szezont volt. Emlékezetes, nagy győzelmekkel bizonyítottuk, hogy jó csapat, egységes közösség vagyunk! Gratulálok a Gyerekeknek!”

(BUSC Média)