Október közepén elrajtolt az idény pólósaink számára is. Pfaff Péter tanítványai a Dunántúli Vízilabda Liga „Gyermek I.” korcsoportjában mérik össze tudásukat a bajnoki kiírásba nevezett 14(!) ellenfelükkel. Az első játéknapot Érden rendezték.

Pfaff Péter beszámolója.

Már az első játéknapon a csoportunk két legerősebb csapata ellen játszottunk.
A BVK és Fehérvár együttesei egyaránt nagyobb játékerőt képviselnek, ráadásul több alapemberünk is hiányzott betegség miatt a rajton.
Ennek megfelelően nem mi voltunk a minitorna esélyesei. A célunk az volt, hogy játéklehetőséget biztosítsunk több újonc fiatalnak, akik életük első versenyhétvégéje elé néztek.  Fontos volt számunkra, hogy a papírforma és a jelentős erőkülönbség ellenére próbáljunk meg fegyelmezetten játszani és gólokat szerezni. Ezek  sikerültek is, hiszen a két találkozón 13 találatot jegyeztünk. Ellenfeleink ugyan nyertek, de úgy gondolom a bajnokságban van még keresnivalónk, ha a hiányzóink felépülnek.

(BUSC Média)