Atléta edző a labdarúgóinknál

Gönczöl Máté, a 2012-es barcelonai junior atlétika világbajnokság elődöntőse 110 méter gáton, jelenleg a Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club erőnléti edzőjeként tevékenykedik. Fájó szívvel kényszerült abbahagyni az atlétikát egy sérülés miatt, hosszú csend után most edzőként törne a legmagasabb babérokra.

Az egyesület vezetője, ifj. Makó István keresett meg édesapámon keresztül, aki szintén a klubnál dolgozik. Két hónapja segítem a fiatalok munkáját, heti két alkalommal az U14-U15-ös korosztálynak, de tartottam edzéseket az U17-U19-eseknek is.

Milyen célokat fogalmaztatok meg, amikor elvállaltad a felkérést?

Az első és legfontosabbnak azt tartottam, hogy a gyerekek megtanuljanak normálisan futni. A focisták híresen rosszul futnak, tízből hét gyerek esetében itt is óriási probléma volt a helyes technikával. Ezután következhet az alap-, a gyorsasági- és az erőállóképesség rendberakása.

Első körben augusztus végéig állapodtunk meg, de nem határoltuk be ennyire szigorúan. Teszem a dolgom, és ha igény van rá, akár hosszabb távon is a gyerekek mellett maradok.

Van, aki kevésbé, van, aki sokkal inkább fogékony az edzés módszereimre, utóbbiak körében már ennyi idő alatt is nagy változásokat értünk el. Olyanok is akadtak szerencsére, akik jó alapokkal érkeztek, náluk csak egy-két dolgon kellett csiszolni. Örömteli, hogy a többség felfogja, hogy a jó futótechnika elengedhetetlen a hosszútávú, sérülésmentes sportoláshoz, sőt, ezen a szinten akár másodperces javulást is jelenthet a pályán. Ebben a korban lehet növelni a frekvenciát, a robbanékonyságot. Később is, de a jó alapokat most kell lerakni. Futballistákról beszélünk, a cél nem az, hogy 10,8 másodperc alatt fussák le a 100 métert, hanem hogy képesek legyenek a folyamatos teherbírásra és fejlődésre.

Amikor abbahagytam a versenyszintű atletizálást, egy ideig csak úsztam az árral. Nem sikerült kijutnom a 2016-os riói olimpiára, és ekkor elegem lett a folyamatos sérülésekből. Annyira elzárkóztam a sporttól, amennyire csak lehet. Egy éve jött az isteni szikra, hogy szeretnék visszatérni a sportba, elvégeztem az atlétika- és a teniszedzői képzést is. Az én mentalitásom olyan, hogy ha valamit csinálok, azt vagy a legfelsőbb szinten, vagy sehogy. Számos lehetőség rejlik az edzői szakmában is. Egy olimpiai atléta kinevelése, vagy egy neves klubcsapat erőnléti edzőjének lenni nagy megtiszteltetés lenne, de legyek bármelyik is, a lényeg, hogy profi munkát végezzek.

Ha az atlétikára gondolok, a mai napig fájdalom van bennem, mert érzem, hogy ott lehetnék még a legjobbak között. Sajnos az a sérülés, amivel küszködök a felkészülési időszak alatt még kordában tartható, de versenyidőszakban – heti két-három futásnál Budapesten, Belgrádban, Linzben – már nem. Gyakran eljátszadoztam a visszatérés gondolatával, de azon a szinten, amin én szeretnék teljesíteni, ahol abból áll az élet, hogy edzel, eszel, alszol, sem én, sem más nem tudja megfinanszírozni nekem. Marad az edzői szerep.